Fejtő Ferenc: A magyar tragédia – 1956


fejto_magyar_tragedia_kep„Az 1956-os magyarországi forradalomról már az események idején, s azt követően pedig különösen sok publikáció, cikk és könyv született Franciaországban: részben magyar, részben francia szerzők tollából a legkülönbözőbb politikai-ideológiai nézetek jegyében. A már akkor is az évtizedek óta franciaországi száműzetésben élő, nagy tekintélyű, magyar származású újságíró és történész, Fejtő Ferenc volt az első, aki a francia újságolvasók és a szellemi élet elé tárta a magyar forradalom „igazságát”.

/http://www.hetek.hu/fokusz/201410/fejto_ferenc_szerepe_az_1956_os_forradalom_franciaorszagi_fogadtatasaban/

„A könyv 1956 decemberében jelent meg Párizsban: ez volt a világon az első kiadvány, amely az események sűrűjében elemezte a történteket, a forradalomhoz vezető és a forradalmat, kiváltó okokat. A Tragédie hongroise nemcsak kordokumentum, hanem a szellemi erőviszonyok megváltozásának első jele. Előszavát a 20. század legbefolyásosabb francia filozófusa, Jean-Paul Sartre írta. ,,Számomra a magyar forradalom valójában nem 1956. október 23-án, a magyar egyetemisták Lengyelország iránti rokonszenvtüntetésével kezdődött” — írja könyvében Fejtó Ferenc, aki a magyar forradalomról szóló munkájának nagyobb részét a forradalom előtti hónapokban írta”

/https://www.libri.hu/konyv/fejto_ferenc.a-magyar-tragedia-1956-1.html/
Fejtő Ferenc Nagykanizsán született 1909. augusztus 31.-én. „Módos könyvkereskedő-nyomdász családból származik. Előbb a Pécsi Egyetemen, majd Budapesten magyart, történelmet, germanisztikát hallgatott, a Berzsenyi-kollégium tanára, a Bartha Miklós Társaság tagja lett. Illegális kommunisták hatására marxista szemináriumokat tartott, kommunistának, majd szociáldemokratának vallotta magát. 1932-ben egy év börtönre ítélték, mert az egyetemen marxista tanulmányi kört alakított. 1934-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, a Népszava, valamint elméleti folyóirata, a Szocializmus munkatársa lett. Fejtő alapította, József Attilával és Ignotus Pállal, az imperialista- és egyben sztálinistaellenes Szép Szó folyóiratot, amelynek 1935–38-ban szerkesztője volt.
Amikor egy, a kormány németbarát politikáját bíráló cikke miatt perbe fogták és hat hónap börtönre ítélték, a letartóztatás elől Párizsba menekült. 1938-tól évekig a Népszava párizsi tudósítója volt. Részt vett a francia ellenállásban. A francia fővárosban 1947–49-ben Károlyi Mihály nagykövet bizalmasaként a párizsi magyar sajtóirodát vezette. Fiatalkori barátja, Rajk László halálra ítélése után lemondott, és megszakított minden kapcsolatot a hazai rezsimmel.

1944–1979 között az AFP francia hírügynökség újságírója, a kelet-európai kommunista diktatúrák szakértő elemzője. 1952-ben közölt, A népi demokráciák története (L’Histoire des démocraties populaires) című művével egy csapásra ismert lett.
1955-ben megkapta a francia állampolgárságot. 1972 és 1982 között a párizsi Politikai Tanulmányok Főiskoláján a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos szemináriumok igazgatója. Számos francia és külföldi újságnak dolgozott, rendszeresen közölte cikkeit az emigráns Irodalmi Újság. Franciaországban a XX. századi értelmiség nagy alakjának tartják. Gondolkodása közel áll Albert Camus-éhez, kritikai párbeszédet folytatott Malraux-val és Sartre-ral. Találkozott a Komintern, a nemzetközi kommunista mozgalom és a Kreml vezetőivel, továbbá olyan neves személyiségekkel, mint Tito, Castro és Willy Brandt. Csodálta és kritikával illette De Gaulle-t és François Mitterrand-t.
1988 óta a becsületrend lovagja. 2000-ben a francia PEN Club választmányi tagja lett.
1989 júniusában, Nagy Imre és társai temetésére jött először haza Magyarországra. 2001-ben az MTA külső tagjává választották. 2004. augusztus 31-én megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztjét, 2005. október 23-án pedig a Nagy Imre-érdemrendet”. 2008. június 2.-án hunyt el Párizsban.

/http://www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=1&p=56&n=1019/