Illyés Gyula: Atlantisz sorsára jutottunk: Naplójegyzetek, 1956-1957


illyes_gy_2“A naplók naplóját írom: az események egyidejű ábrázolását”

Illyés Gyula száz napja.

Illyés Gyula mindeddig kiadatlan, lebilincselően érdekes ’56-os följegyzéseit, papírlapokra írt naplóját 1957 elején elrejtették és csak 2014. áprilisában került elő. Az író lánya, Illyés Mária készítette elő kiadásra az anyagot, Horváth István közreműködésével, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára.

Az 1956. október 23-tól 1957. január 31-ig napról napra vezetett eseménynapló számot ad arról, hogy a költő hogyan élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét, mint cselekvő és megfigyelő. Irányítója volt – Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt – a forradalom egyik központjának, az Írószövetség elnökségének. Részt vett a politikában, a Petőfi Párt – a megújult Nemzeti Parasztpárt – egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas Ferenccel. Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más politikai vezetőivel. És tárgyalt az írói delegációk tagjaként a feszült, éles találkozókon a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4. után a hatalmunkat fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és Tömpe Istvánnal. Történelmi jelentőségűek és forrásértékűek azok a jegyzetek, amelyeken megörökítette az ezeken elhangzottakat.
Ezenközben szinte minden nap járta Budapestet: gyalog, biciklivel, sítalpon, vagy az ócska és állandóan lerobbanó Dongó-motorjával. Meghallgatta a társadalom legkülönbözőbb képviselőit, látta a várost, érezte a hangulatát, és írói tehetsége révén mindezt igen érzékletesen meg is örökítette. Figyelemmel kísérte a forradalom külföldi fogadtatását. A följegyzések nemcsak az események előrehaladásáról adnak számot, hanem – mint a novellák, vagy a regények – a lelkek átformálódásáról is.
A gyorsan lejegyzett , hol bővebb hol csak félmondatokkal rögzített eseménynaplónak része az a néhány, eredetileg megjelenésre szánt, de végül soha nem publikált felhívás, újságcikk – illetve levéltervezet is, amelyekben Illyés a látott eseményeket értelmezi a napok forgatagában, de mégis történelmi távlatban.

A napló és a könyv összeállítását Illyés Mária végezte el illetve látta el előszóval, míg Horváth István jegyzetei, a forrásokra történő utalásai, vagy másutt föllelhető adatokra való filológiai hivatkozása önálló történészi munkaként is olvashatók, reflektorfénnyel pásztázzák be azt a területet, amelyet Illyés Gyula a naplóban bejárt. Így válnak még érthetőbbé a mai olvasó előtt a hatvan évvel ezelőtti események. Ugyancsak Horváth István gyűjtötte össze a kötet végén olvasható függelékben a naplóban említett kiáltványok, írások, levelek, nyilatkozatok szövegét. Némelyikük a családi hagyatékban is fönnmaradt, csakúgy, mint a képanyag egy része.

Az olvasó, ha kézbe veszi ezt a kötetet, két, egymáshoz kapcsolódó történetet talál benne. Az egyik az, amelyet Illyés Gyula le tudott jegyezni 1956. október 24-től 1957. január 31-ig tartó időszakban; a másik pedig az, amivel Horváth István ennek a történetnek a részleteit föltárta, magyarázatokkal kiegészítette és belehelyezte egy nagyobb keretbe: az 1956-os forradalom és szabadságharc történetébe.

“A kötet címét, az Atlantisz sorsára jutottunk mondatot Illyés Gyula naplószövegéből választottuk ki, felidézi a büszkeség, a dac és a gyász lelkiállapotát, amelyet 1957. elején, a kádári terror beindulásakor a nemzet többsége érzett.” (a Kiadó)