Sarusi Mihály: Balatoni fiúk : 15-18 éves Balaton-felvidéki ifjak az 1956 előtti nemzeti ellenállásban


balatoni_fiuk10252jpgTizenöt-tizennyolc éves balatoni – fűzfői, vörösberényi, almádi, arácsi – fiúk álltak neki 1950. táján megdönteni a kommunizmust, kiverni az oroszokat… Nem föltétlen puszta kézzel, mert összeszedtek néhány rozsdás fegyvert is, de legfőképpen a nyugati segítségben bízva szervezkedtek az ellen az embertelen hatalom ellen, amelyről 1956-ban mutatta meg a magyar nép, mit érdemel. Jutalmuk az önkényuralomtól kötél, sok-sok év börtön s meghurcoltatás hosszú évtizedeken át. Néhányuk a nemzeti ellenállás által előkészített ötvenhatos forradalom idején kiszabadulva szinte azonnal külföldre menekül, hogy a miénknél valóban szabadabb világban, emberhez méltóbb körülmények közt élhessen… Hogy ők is, mint akik a rabságból szabadulva végleg hazajöttek a Tó mellé családjuk, barátaik körébe, nyomban visszatérjenek ide, ahogy 1990 megnyitja előttük hazafelé az utat.

Sarusi Mihály József Attila-díjas író, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas újságíró riportkönyve, ha nem is az utolsó pillanatban, éppen időben született: a kötet megjelenésekor, 2003-ben 50 éve, hogy székesfővárosi hóhér végzett a szabadság két ifjú balatoni vértanújával, Bata Ferenccel és Ungár Józseffel, s fogynak, egyre fogynak a koronatanúk.

Akik e könyvben vallanak: vitéz Tolner István székkapitány, aki a balatoni nemzeti ellenállásban résztvevők összefogására tette föl hátralévő évtizedeit, Horváth Richárd, aki… örökre a vörösberényi sírkertbe költözött, s Turi István, a halálra ítélt, aki a haza szabadulását követően Ausztráliából telepedett vissza a Bakonyba.